Aki nem ismeri a falut, ahonnan származik, soha nem fogja megtalálni azt a falut amelyet keres.

Ez egy kínai mondás.


Manapság úgy tűnik, mintha szárnyai nőttek volna az embereknek, mintha nem is léteznének akadályok, mintha mindent meg lehetne oldani a tudomány és a technika vívmányaival......aha......de akkor miért egyre több a háború, a konfliktus, a katasztrófa és miért egyre nő és nő a félelem?
(Már hallom a rengeteg jó választ, de kedves spirituálisan fejlett társaim, most maradjunk a családállításnál!)

Szóval, a szárnyaink valóban megvannak, de hiányzik belőlük az az erő, ami felemelhetne bennünket a félelemből az isteni biztonságba, a szabadságba.
Hiányoznak a gyökerek.....
És a család az az alap, amelyben gyökerezünk. Amíg ezeket a gyökereket nem ismerjük (fel), addig a szárnyaink gyengék maradnak.

A családállítás az egyik módja annak, hogy felfedezzük a gyökereinket és megszabadítsuk őket mindattól, ami árt nekik, gyengíti őket.
Akkor a gyökerekből a szárnyakba áradhat az erő.......

Csak abban az esetben érezzük magunk mögött a családunk erejét, ha a mélyben elrejtett konfliktusok felszínre kerülnek, oldva vannak, magyarán helyre áll a REND. (erről majd bővebben)

Csak akkor tudjuk saját egyéni feladatunkat teljesíteni, egyénként csak akkor léphetünk ki a családból, ha elismerjük a családhoz való kötődést, tisztán látjuk saját felelősségünket és nem bitoroljuk mások sorsát. (ezt is majd kifejtem)

Nem bírom ki, hogy ne emlékeztesselek (hej, az a kineziológus véna! ), hogy azért a mások tapasztalataiból született hitrendszereket ugyanennyire fontos levakarni magunkról. Sőt! Ebben az életben elszenvedett traumákkal is illik szembenézni és oldani a hozzá kapcsolódó érzelmeket, mert legalább annyira gúzsba kötnek, mint az eredet családunkban lapuló konfliktusok.

Mert minden jelenlegi választásunkat, döntéseinket, a múltban megélt traumák és örömök befolyásolják!


A család egy rendszer.
Törvényszerűségek uralják és ezek rendszeresen ismétlődnek.

Kedves lázadó, önmegvalósító, családi elvárásokat felülíró (legalábbis azt hisszük) Társam!
Ne legyenek illúzióid!
Költözhetsz bármilyen messzire a szüleidtől, beszélhetsz más stílusban, élhetsz másfajta életet.....akkor is része vagy annak a közösségnek, amibe születtél....és a tudatalattid emlékszik.
Az a bizonyos kötelék, mely, ha túlterhelt - korlátoz, ha felvállalt és szabad folyást enged a szeretetnek - akkor szárnyakat ad, az a kötelék soha meg nem szűnik.


Valljuk be, a mi világunkban, magára valamit is adó, önmegvalósító ember, ezt hajtogatja :
"Én a magam dolgával törődöm, te is a magadéval"
"Nem tartozik rám, hogy neked mennyire sikerül"
"Én a saját utamat járom"
Bert Hellinger szerint ez a fajta "önmegvalósítás" felszámolja a kapcsolatokat és a számlát másokkal fizetteti meg. (szerény személyem egyetért ezzel a gondolattal)
Ezzel szemben a tisztelt öregúr, a családi rendszer felismerését és a Rend helyreállítását tartja végleges megoldásnak, ahhoz, hogy saját vállalt sorsunkat beteljesítsük.

Szóval kedves Társaim, ne lázadjunk szüleink ellen, még akkor sem, ha tőlük örököltük korlátozó hitrendszereinket, ha ők idomítottak az "ősi" szabályokra, (amik elbuktatták már dédszüleinket, nagyszüleinket, szüleinket is), ha nekik köszönhetjük a tökéletesség és teljesítmény kényszerünket!
A szeretet nevében kapták szüleiktől és adták tovább gyermekeiknek.....
Ami szeretetből történik és a szeretet által van fenntartva, azt csak a szeretet oldhatja fel.

Tagadhatatlan, hogy nagyon sok fájdalom származhat a családi kötődésünkből, de a megoldás, megkeresni a Rend felbomlása előtti állapotot.
A családállítás visszavezeti az egyént a szülő és gyermek közötti hajdani szeretetbe, azáltal, hogy felszínre hozza a kötelékeket (igazságtalanságokat, konfliktusokat).
Így újból szabadon áramolhat az eredendő szeretet.

 

Minden családban megvan egy erős belső összetartozás, akkor is, ha a családtagok ennek nincsenek tudatában, sőt, ha a felszín egészen mást mutat.
A család egy szerves rendszert alkot , amelynek elemei összefüggnek egymással. Nagyon.
A gyermekek magukban hordják a család terheit és energiáit. Ők azok, akik teljesen az egyensúly szolgálatának szentelik magukat, vagyis átvesznek a rendszeren belül "igazságtalanságokat", hogy a teljes rendszer újra rendbe jöjjön.

Ááááá, én is kezdem a tudományoskodást, pedig éppen azzal a céllal írogatok, hogy megmutassam, nem olyan nagy dolgok ezek, mint ahogy bizonyos körök elhitetik velünk.
Persze, van akinek érdekében áll, hogy misztifikálja a spirituális dolgokat (is). Pislogjunk csak a "nagy" dolgokon, mi a kicsik, lehetőleg ne gondolkozzunk, érezzük hülyének magunkat és máris irányíthatóvá váltunk!
Na nem arról a teremtettről beszélek, aki nem is akarja vállalni a felelősséget az életéért. 
Hanem arról a sok különleges emberről, akik hála neveltetésüknek (na jó, közelítünk a témához) és lekiismeretüknek, nem mernek véleményt formálni, egyáltalán nem mernek összefüggésekben gondolkozni és látni.

Apropó lelkiismeret. Központi téma Hellingernél.
Valójában lelkiismeretünkkel kötődünk ahhoz a csoporthoz, amibe beleszülettünk.
Bármilyen ez a csoport, szoros kötődést érzünk iránta és ezt szeretetként, boldogságként éljük át...még akkor is, ha éppen a személyiségünk kibontakozásában, vagy éppen elsatnyulásában támogat bennünket ez a csoport.
Jó a lelkiismeretünk, ha a viselkedésünk összhangban van a család elvárásaival és rossz a lelkiismeretünk, ha olyat teszünk, ami azt eredményezheti, hogy a csoport kivet magából.
Nem mindegy, hogy valaki maffiacsaládban, vagy pedagógus családban látja meg a napvilágot. 

Kicsike zárójel: a szüleink, a családunk elvárta tőlünk, hogy az ő elképzeléseik szerint viselkedjünk. Mi próbáltunk is tökéletesen megfelelni, de bármennyire igyekeztünk, valahogy sosem volt elég jó, amit produkáltunk.
De most komolyan, közületek bárkinek sikerült egyetlen egyszer is az életben teljesen megörvendeztetni a szüleit?! Lehetetlen...
Mert mindenki csak a saját maga módján lehet tökéletes...

Egy család több generációja olyan, mint egy örökmozgó. Ha valahol felborul az egyensúly, azonnal reagál rá egy másik hely, hogy helyreállítsa.
Mi, a kis sejtecskéi a családnak, átveszünk a rendszeren belül energiákat, amiket elfojtottak, elnyomtak, amik még mindig ott kísértenek a nagy rendszerben.
Érezzük, felvesszük és kiéljük ezeket az igazságtalanságokat. Lehetnek ezek meg nem élt érzések, (szomorúság, bűntudat), igazságtalanul kitaszított, vagy bűneiket nem vállaló családtagok sorsa.
Az egyensúly helyreállítása érdekében, tudat alatt összefonódunk őseinkkel, vagyis átvesszük érzéseiket, viselkedésüket, sorsukat.

De kinek jó ez?
Aki már megélt családállítást, tudja, milyen szomorú az ős, ha egy utód bitorolja az ő sorsát. Nem kérte, hogy átvállaljuk, ráadásul ettől nem jobb neki.
Mi viszont feladtuk saját utunkat .... hát az is elég látványos mozzanat, amikor a "páciens" rádöbben, hogy mennyire értelmetlenül él egy másik sorsot.(amikor kétségbeesetten szorongatja a párnát, ami a felmenő sorsát képviseli)

Én hiszem, hogy amikor átmegyünk azon a bizonyos kapun, akkor a saját életünkkel, vállalt feladatunkkal kell elszámoljunk.........hiába hozakodunk elő a megerőszakolt nagynéni szenvedésével, amit az iránta való szeretetből mi is megéltünk(és még a férfiakat is utáltuk, hogy teljes legyen az azonosulás)...... hiába mutogatjuk magányunkat, amit egy felmenőnkkel való szolidaritás okán magunkra húztunk.....Nem a mi sorsunk!
De ciki, ha ennek ellenére mondjuk vezetőnek, vagy közszereplőnek születtünk és sok sok embert bíztak ránk.....de mi hősiesen szenvedtünk magányban, pénztelenségben....
Saját magunk megtalálása és családunk tehermentesítése érdekében kell felszínre hozni a mélyben rejlő konfliktusokat, előhozni az igazságtalanságokat és visszaállítani a Rendet. 

Hogy meglássuk és megértsük saját történetünket.
Hogy beteljesítsük amit vállaltunk.

 

Élménybeszámoló egy családállításról:

" Szeretnék köszönetet mondani ... - a véletlenek sodortak egy helyre, ahol az aprócska nagyság érdekes világába tekinthettem. Őszinteség ide-oda, mint általában a többség kicsit kételkedően figyeltem az amúgy barátságos ismeretlenek társaságát a nap elején. A kulcsszó : Családállítás! - kétségbeesetten keringtek gondolataim a szó körül, de hamarosan elhagyták arcomat az első könnycseppek.... Elkezdtük. Feri - aki ott volt tudja mit éltünk át- nem ismertük akkor még s mint dublőr cseppentem szellem világának energiamezejébe és egyszercsak ott álltam a jobb vállánál a fiaként...és éreztem mindent ami szeretet ott lehet... - csodás leírhatatlan... - és akkor csak úgy a könnyeim örömből elöntöttek el ... - meglepett, de mit szégyeljek - fogalmam sincs mi történik... elkezdődött a megoldás és Csenge elárulta , hogy halott vagyok! - a fiú halott! - , de én éreztem mindent!!! - leírhatatlan nekem mit jelentett ez és idegen voltam e családba, hogy Ferinek ez mekkora megkönnyebbülés csak sejthetem, de kezdetnek nekem elég volt. Az aznap teljes lett. Nagyon elfáradtunk és rengeteget tanultunk magunkról, az őseinktől a családunktól. Laikus vagyok és nem tudom a kulisszatitkokat, de a lelki béke fontos és most találkoztam egy gyógyítóval aki érti a dolgát!

Nem csoda és nem szemfényvesztés, nem úgy hat mint az orvosság , de érezhető a hatása...minden amin nem tudod túltenni magad okkal van! Nekem segített, segít! Ajánlom mindenkinek, mert egy tündéri teremtés, arra figyel amit rejtenénk és megoldatja velünk a rég félretett gondjainkat amik bántanak. Előbb vagy utóbb mindenki rájön, hogy szüksége van segítségre én szeretettel ajánlom ..., hogy miért is?

Mert :JÓ !
Köszönöm Csenge ! "